Sex and The City

Hihetetlen, hogy képes vagyok nyolcszázötvenezerszer végignézni a Szex és Nyújork filmet, sorozatot, bármit. Minden évben legalább egyszer kipörgetem a hat évadot, a filmet pedig legalább 2x megnézem.
A második már nem tetszett annyira, de AZT IS képes vagyok megnézni (és már töltődik is le).

Vannak dolgok az életben, amik nem változnak.
Azt hiszem, ezek azok a dolgok, amik segítenek változni..mert évről évre látod, van viszonyítási alapod, hogy amikor legutoljára voltál ott/csináltad/nézted, akkor milyen volt az életed.
Ilyen nekem egyébként a Sziget Fesztivál.

Tegnap már "nyugdíjasként' szürcsölgettem a fröccsömet az odavezető úton, kényelmesen hajókázva, balomon életem szerelmével. A jegyet kitrükköztük olcsóbban, a hetijegyet napijegyre (és egy kis pénzre) váltottuk, mert úgy éreztük, nincs értelme több napra kimenni.
Én 13 éves korom óta járok ki minden évben, azt hiszem nem volt olyan év azóta, hogy ne lettem volna ott.
Nagyon nosztalgikus volt az idei, talán pontosan azért, mert nem úgy mentem ki, hogy ki tudja, mit hoz ez a nap, hanem úgy, hogy én határozom meg, mit hozzon ez a nap.
Három konkrét célpont volt: egy finom hot-dog, a minifánk és egy jó Editors koncert.
Ezeket így sorjában ki is pipáltam!
Így lettem 21.45-re abban az állapotban, hogy tökéletesen elégedett vagyok azzal, amit a jegyemért kaptam, így szépen visszapattantunk a hajóra és hazamentünk.

Ahogy ott bent jártunk-keltünk, az emlékek, élmények csak úgy csapkodtak balról-jobbról.
Volt itt minden: hatalmas táncok, hajnalban HÉV-vel hazavonaglás, férfiak, barátnők, házasság, pizzaszelet, új barátok, koncertélmények. Összeveszések, kiabálások, sírások, dráma. Minden, amit meg lehet élni egy Sziget Fesztiválon (érzelmileg, mert a sátorozásból sosem kértem), az nekem megadatott.
Nagyon jó érzés volt visszagondolni, viszont sosem voltam ennyire hálás még a sorsnak, hogy ott vagyok, ahol éppen jelenleg.
Azt éreztem - és lehet, hogy a kiegyensúlyozott körülményeim miatt is van ez -, hogy már nem bírnék ittlenni hajnalig, már nem tudnék úgy bulizni, már nem élvezném ezt a helyzetet, kinőttem.
Talán azért, mert pontosan tudom, hogy azok az emberek, akik 25 éves koromra fontosak lettek nekem, azokat nem itt találom meg.
Hanem az egyiket Vácon, a másikat Chicagoban, a harmadikat Dunakeszin, a negyediket pedig a Toldi  klub fölött egy macskával, egy tengerimalaccal és egy vadnyúllal.
A legfontosabb pedig itt áll mellettem és éppen nagyot kortyol egy hatalmas pohár fröccsbe.

Minden évben az volt biztos, hogy valami más lesz. Más élethelyzet, más fiú, más szerelem, más társaság, más emberek.
A Sziget viszont mindig állandó. Megnyugtatóan állandó!
Megnyugtató a dobhártyámon doboló basszus, a külföldiek ordítozása, a németek tömegbe-pohárdobálása, a szagok, illatok, az idegenek és az ismerősök.
Az egyetlen hely, ahol a tömeg nem zavar, ahol a por a cipőmön nem zavar.

Aztán rájöttem, hogy egy dolog van, amiben különbözik ez a Sziget a többitől: nem vagyok már elveszve.
Nem vagyok az a lány, aki lüktető halántékkal, lefelé görbülő szájjal, lemerült telefonnal csámborog és nem találja a többieket.
Nem vagyok az a lány, aki a padon ül a Zen Caféban, amíg a többiek a deltás olasz fiúkkal ropják, Ő meg már józan és durcás és haza akar menni.
Nem vagyok az a lány, aki a negyedik napon a fáradtságtól depressziósan megkérdezi magától: mit keresek itt?
Nem vagyok az a lány, aki beül egy fiú ismerős mellé a taxiba és hazamegy vele, csak hogy ne kelljen ma egyedül lennie.
Nem vagyok az a lány, aki hányingerrel küzdve, lefolyt sminkkel a fején ébred egy teljesen idegen helyen.
És nem utolsó sorban: nem vagyok az a lány, aki hajnali ötkor mocskosan, a tüdőgyulladás első jeleivel küzdve, éhesen azon gondolkodik a HÉVen, hogy valamit biztosan nem csinál jól.

Elkaptam a barátom kezét, Ő pedig reflex-szerűen megszorította és az ujjai átkulcsolták az ujjaimat.
Olyan természetes, mintha levegőt vennél.
Olyan ösztönös, mint amikor nyelsz, pislogsz, ásítasz.

Az idei Sziget új, bizsergető, legfontosabb, legmegnyugtatóbb felfedezése: a rengeteg változás mellett, ami az elmúlt egy évben történt, már nem az számít, hogy mit csinálok rosszul, hogy mit várnak el tőlem, hogy mennyit iszom, vagy mit gondolnak rólam..Hanem  minden, ami van és aki van.
EZ számít.