Már nagyon régóta várlak, köszönöm, hogy egy új lehetőséget és egy új lépcsőfokot hoztál az életembe! :)
Igaz, hogy ma még csak 31-e van, de kicsit előredolgoztam, mert nem bírtam a fenekemen maradni az izgalomtól. :) Most negyed kilenc van, a levegő már hűvös, viszont a ház még beszippantotta az augusztusi nap utolsó sugarait, ami most padlófűtésként melengeti a talpaimat itt a gangon ülve. :)
Megígértem, hogy csinálok egy kis zenei összeállítást arról, hogy milyen dalokat szeretek hallgatni ősszel.
Azt is leírom az olyan zenebuzi olvasóknak, akik olyanok mint én, hogy miért. :)
Alapvetően számomra az albumok tesztelése mindig a BKV-n történik. Ha kijön valami újdonság, felteszem a telefonomra és nekiindulok...a buszon, a villamoson, a metrón arra figyelek, hogy mit hallok, mi fog meg nagyon az adott albumról és szinte azonnal képes vagyok megjegyezni dalokat. Ha megtetszik, utána úgysem nyugszom, amíg nem tudom kívülről! :)
Így volt ez a lentebb található dalok esetében is, remélem Nektek is olyan sok örömet okoznak majd, mint nekem!
Kings of Leon - Knocked up
Rettentő nehéz választás volt a Knocked up, mert a KOL-tól lényegében mindent szeretek, a legelső elmebeteg albumtól a legutolsó, slágergyanús új dalig. Amióta ismerem őket, mindig szükségem van rájuk a telefonomon, nyüszítek, ha véletlenül leszedem. Végigkísértek minden időszakomon és szinte minden dalszöveget kívülről fújok.
John Mayer - Slow dancing in a burning room
John Mayerbe konkrétan voltam szerelmes évekig, a párizsi három hónapom alatt csak őt hallgattam. Tökéletes szöveg, tökéletes hangszerelés, de a barátod azt fogja mondani, hogy egy nyál fos, úgyhogy készülj fel..:)) BKV-n való utazásra különösképpen ajánlott, felmelenget, ha hideg van. :)
Ez alapvetően az egyik legszomorúbb dala, de olyan tökéletesen van megírva, hogy még a legnagyobb szerelmemben is képes vagyok meghallgatni :)
Spinto Band - Oh mandy
Ezt a dalt elindulásokhoz ajánlom: otthonról, munkahelyről, csak bedugod a fülest a füleidbe, kinyitod az ajtód és beleveted magad a csípős októberi reggelbe, amiből délutánra már rövidujjas, pislákoló nyár lesz! :)
James Morrison - You give me something
Ez egy igazi őszi szerelmes dal, vagy őszbe szerelmes dal, legyen bármi, biztos, hogy pillangókat csal a gyomrodba az aranybarna lehulló falevelek láttán :) ( annyira gagyikat tudok írni, ahogy jön az ősz, dehát ez a szerelem!! :) )
White Lies - Death
Ez a világon az egyik legkedvesebb zenekar számomra, imádom a dalaikat. Azért ezt választottam, mert az életem egy meghatározó szakaszában ősszel ezt hallgattam és mindig, amikor a telefonom véletlenszerű lejátszása ide kapcsol, szeptemberben, akkor hirtelen minden értelmet nyer. :)
Alicia Keys - You don't know my name
Ó, ez már a télbe hajló, hatalmas forró karamelláskávés vagy pillecukros kakaós időszak, amikor otthon kuckózol a jó meleg zoknijaidban a takaró alatt és valami jó könyvet olvasol, kint pedig nagyon hideg van, de nem a depressziós február-március hideg, hanem amikor már közeledik a karácsony hideg. :) The Strokes - Hard to explain
Ez is egy "régi klasszikus", erről az albumról az egyik kedvenc, bármikor meg tudom hallgatni! Azokra a bulikra emlékeztet, amik előtt otthon nálunk készülődtünk, majd bőrkabát, csizma, csőnadrág, macskaszem, kedvenc sapi és indulhat az este! :) Jamie Cullum - Don't stop the music
Ez a dal nekem a munkahelyről kilépős, péntek este hazafele BKV-zás. Csodálatos. Többet nem is mondhatok, ezt érezni kell, próbáljátok ki! :) Phoenix - Consolation Prizes
Ezt a dalt az egyik legjobb barátom mutatta sok sok évvel ezelőtt, azóta is nagyon hálás vagyok neki. Ezt biciklizéskor szoktam nagyon sokat hallgatni, jó ezt hallva száguldozni a városban :) Paramore - That's what you get
A Paramore dala számomra örök, annyira meghatározta a fiatalkoromat, hogy nem is tudom, mit kezdenék enélkül. Minden évben új, minden évben hatalmasat bukfencezik a gyomrom ennek a számnak az erejétől, amint meghallom útközben. :) Blind Pilot - Three rounds and a sound
Ez a világ egyik legkedvesebb dala, utazás közben, délután, estefele nagyon különleges hangulatba tudj a varázsolni az embert :)
The Wombats - Moving to New York
Utolsóként pedig álljon itt ez a brit remekmű! Ők alapvetően értenek hozzá, hogyan írjanak rossz időhöz zenét, ezért sem kell ezt a dalt sem túlmagyarázni. A hangulata kicsit borús, én a bal lábbal felkelésekhez tartogatom általában. :)
Remélem jó tippeket adtam, de ha valaki valami igazán finomra és különlegesre vágyik, annak csak ajánlani tudom az én mentorom, zene-dealerem blogját, a Wltr's life-ot!
Mindenkinek további szép estét, WELCOME SEPTEMBER! :))
Szoni
Viszonylag régen írtam, jó sok minden történt.
Többek között az, hogy meglett a KRESZ-vizsgám és...
dobpergés.. VAN MUNKÁM! :)
A barátom szerint meglepően gyorsan találtam, de számomra az elmúlt három hét volt az utóbbi idők legnagyobb szenvedése.
Azt hiszem, egy pillanatot nem bírtam volna tovább munka nélkül.
Eleinte igyekeztem úgy beosztani az időmet, hogy legyen célja a napjaimnak. Mindig volt valamit csinálni, volt valaki akivel találkozhattam, de a közepe felé - a huszonhatodik sikertelen álláshirdetésre való jelentkezés után - kicsit feladtam. Minden héten volt legalább egy nervous breakdown, amikor tényleg nem hallottam senkiről aki reagált volna a megkeresésemre és már láttam magam előtt, ahogy a mekiben kávét főzök az egy éves ügynökségi tapasztalatommal.
Három helyről kaptam visszajelzést és azt hiszem nagyon szerencsés vagyok, mert mindhárom cég releváns volt a szakmai tapasztalatommal és nagyon izgalmasnak ígérkeztek az interjúk.
Az persze mindenkinek egyértelmű ugye, hogy egyetlen olyan helyről sem kaptam visszajelzést, ahol nincsenek ismerőseim..kiírtam Facebook-ra, hogy ha bárki tud hozzám illő munkát, az jelezze és erre jött háromból két lehetőség, a harmadikat pedig egy volt kollégám segített intézni.
A három közül egy volt ügynökség, ahol ugyanazt csinálhattam volna, mint amit az előző egy évben, csak kisebben, kicsit monotonabb verzióban, nem igényelt kifejezett kreativitást, ami egy kicsit zavart, de úgy voltam vele, hogy legyen ez a legnagyobb problémám, az életem rengeteg területén megvalósíthatom önmagam ezen kívül.
A második egy külföldi továbbtanulással foglalkozó cég volt, akik nagyon fiatalok, nagyon szimpatikusak és hihetetlenül jófejek voltak. Érződött, hogy maximálisan komolyan veszik a munkájukat, hiszen egy olyan 75 perces interjún vettem részt, amely állt egy személyiségi és egy technikai részből! :) Minden kérdést imádtam, nagyon kreatív pozíció lehetett volna...ha nem tudom már szinte biztosan akkor, hogy a harmadik hely - ami egyébként az interjúk sorában az első volt - teljesen levett a lábamról.
Adott egy kozmetikai cég, amelyben az anya-lánya pároson kívül még 6-7 fiatal, mosolygós, kedves nő dolgozik. Egy nagy családi ház Budaörs felé, amelyben már a belépésemkor olyan finom illatok terjengtek, mint amikor bemegyek a kedvenc szappanboltomba körülnézni, vagy inkább körülszagolni..
Az elején féltem egy kicsit, de minél többet beszéltek az interjúztatóim, annál biztosabb voltam benne, hogy ez nekem a tökéletes pozíció. És nem mellesleg - ilyen szeretettel senkit nem hallottam beszélni a munkájukról! Ez nekem rettentően fontos, hogy az emberek szeretnek ott dolgozni, de nem droidok, hanem hús-vér emberek hobbival, baráti társasággal, ÉLETTEL.
A munkaköröm kicsit PR, kicsit social media, kicsit minden, amiben segíteni kell.
Azt hiszem, én is szimpatikus lehettem, hiszen néhány mondat és ötletfoszlány után lényegében ott helyben megkaptam a munkát és azt mondták, hogy szívesen várnak - minél előbb, annál jobb.
Két órán át tartott az interjú, de egyáltalán nem tűnt annyinak, csak azon kaptam magam, hogy mindjárt elkések a következőről. Még gyorsan körbevezettek én pedig száguldottam tovább.
Már a taxiban járt az agyam, hogy mihez kezdenék, ha ide kerülnék. Nagyon izgalmas volt, bár nem gondoltam volna soha, hogy ehhez a világhoz - kozmetikumok, kozmetikusok és illatos, finom krémek - valaha közöm lesz.
Amint túl voltam a második interjún is, egy ebédre siettem, ahol a beszélgetésünk végére már tudtam: eldöntöttem, hogy hol szeretnék dolgozni.
Az ebédpartnerem élete mindig is nagyon inspiráló volt számomra, Ő tanított engem még anno, amikor a Werk-be jártam. Az ebédünk során nagyon sokat mesélt arról, hogy hogy él, mit csinál, miken ment keresztül. Mesélt olyan üzleti partnereiről, akik milliárdos létükre minden hajnalban verejtékben úszva riadnak fel álmukból, hogy mi lesz, ha csődbe megy a cégük. A gyerekeikkel nem foglakoznak, az élet apró örömeit már nem látják meg. Belefásultak a pénzkeresésbe és a pénzük számolgatásába, talán az ÖRÖM szó már ki is törlődött a szótáraikból.
Ő elmesélte, hogy rengeteget dolgozik, de ami megilleti, azt meg is keresi. Számomra Ő egy szuper példa arra, hogy ha elesel akkor hogyan állj fel, hogy hogyan ne ugorj bele egy olyan állásba, ami sok pénzt kínál, de önmagadat elveszíted az évek során, hogyan értékeld az apróságokat is az üzleti sikereid mellett.
Én szeretnék egy olyan munkahelyet, ahol látszom. Nem olyat, ahol egy vagyok a sok közül, vagy egy kiskosztüm vagyok a sok közül. Nem akarom, hogy bekebelezzen egy multi és amikor végre van egy kis szabadidőm ne tudjam mire fordítani, mert elfelejtettem hogyan kell élni.
Azt gondolom, hogy 25 évesen, két éves szakmai tapasztalattal, ennyi ambícióval és lelkesedéssel, amivel hozzáállok az élethez, MEGÉRDEMLEK egy olyan munkahelyet, ahol jól érzem magam. Ahol nem néznek ki, ha este nyolc helyett fél hétkor (tehát még igy is bőven a túlórán belül) állok fel az asztalomtól, mert azt érzem, hogy nincs kedvem gürizni más pénzéért. Azt szeretném érezni, hogy az eladások, a fejlődés és az előrelépés engem is ugyanannyira motiváljon, mint a főnökeimet, mert az én érdekem is, hogy hogyan alakul a cég sorsa. A többiek pedig tudjanak arról, ha valamit jól csináltam, ne haljon el a harmadik asztalsornál a hír úgy, hogy a végén azt kérdezik: Ki az a Szoni?
Majd nem utolsó sorban, kiderült, hogy mások busás összegeket fizetnek neki egy óra tanácsadásért, én pedig megnyertem Őt egy ebédre. :D Azt hiszem , hogy tényleg nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen embereket ismerhetek!
És azért is szerencsés vagyok, mert Mártival, aki az Alla Natura brand managere, körülbelül 16 éves korunk óta ismerjük egymást, amikoris egy hiperkarma koncertet együtt ugráltunk végig, majd azóta csak facebookon követtük a másik sorsát - Ő pedig amikor látta a kiírásomat, hogy munkát keresek, egyből lecsapott rám és így kerültem be ebbe a szuper csapatba mint kreatív marketing manager. :)
A kihívásokat már nagyon várom, egy teljesen új világba kell újra beletanulnom. Ez van - ez a harmadik évem, hogy iskolakezdésnél belefogok valami új dologba. Ez azt hiszem, a lehető legjobb dolog, hiszen kihozom az életemből a legtöbbet, amit tudok.
Ha nem is sulikezdés ez, az szinte biztos, hogy rengeteget kell idén tanulnom. :)
A legfontosabb az egészben talán az a tény, hogy annak ellenére, hogy néha elbizonytalanodtam és néha borús látomásaim voltak a jövőmet tekintve, de soha nem gondoltam azt, hogy nem fogok semmit sem találni. Biztos voltam benne, hogy azáltal, hogy egy ajtó becsukódott, nagyon hamar ki fog nyílni egy új.
Mindenben meg kell látnunk a jót ahhoz, hogy tovább tudjunk menni. Én maximálisan a vonzás törvényében hiszek, minden a hozzáállásunkon múlik.
Így hát akármennyire is szarban vagytok, sose engedjétek el azt a tényt, hogy minden megvan bennetek, ami az álmaitok eléréséhez kellhet. Ez most nem egy ilyen magasztos bullshit, hanem TÉNY.
Ne hagyjátok senkinek, hogy ezt elnyomják bennetek és azt érezzétek, hogy semmire nem vagytok jók.
Én vagyok rá az élő példa, hogy amit elhiszel magadról, azt kapod.
Szóval, kalandra fel, hétfőtől jön egy új világ!! :)
Szép estét, jó hétvégét, jó bulizást mindenkinek :)
Lassan vége a nyárnak, ami engem egy dologra emlékeztet: a sulikezdésre.
A füzetek sorakoznak az üzletekben, csíkos, kockás, üres. Tollak hada, hátizsákok bő választéka.
Emlékszem arra a keserédes érzésre, hogy bár nagyon jó volt az egész nyarat átbiciklizni az utcabeli gyerekekkel vagy görkorizva fagyit enni majdnem minden este és rossz lesz, hogy ez nincs, de az új tanév olyan izgalommal töltött el, amikor általános iskolás voltam, mint semmi más.
Gimiben is éreztem ezt, de ott már nagyobb adag félelem és bizonytalanság társult az évkezdéshez, hogy idén vajon mi vár.
Megint a hatalmába kerített ez az érzés és elkezdtem rajta gondolkodni: vajon hányszor érezhetjük, hogy újrakezdhetjük, új reményekkel, "most majd minden más lesz" felkiáltással?
Elsőként egyből ottvan az újév.
Szilveszterkor nem a kötelező buli, a pezsgő, vagy a világvége a lényeg. Hanem hogy megszabadulsz az előző év terhétől, szinte látod, ahogy lesöpröd egy hatalmas asztalról: fiúk, lányok képei, utazások emlékei, munkahelyi örömök és bánat, családdal kapcsolatos jó és rossz élmények. Dohányzás, túl sok pia, túl sok shopping, vissza kéne venni.
Megígéred magadnak, listát írsz, miket kell betartanod..majd egy év múlva ugyanúgy, fellélegezve söpröd le a képzeletbeli asztalról a jó és a rossz dolgokat és megtisztultan várod, hogy a következő jobblegyen.
Biztosan egyszerűbb lenne, ha elfogadnánk, hogy mindig, minden évben lesz jó és rossz is és nem úgy készülnénk, hogy "na majd EZ lesz az az év, ami megváltja az életem", a legegyszerűbb, ha nem várunk semmit, akkor minden jó pillanat ajándék, minden rossz pedig lecke, amire számítottál és nem az ujdonság erejével hat.
Aztán ott a szülinapunk.
Már a huszonévesektől hallom sokszor, hogy "jajj istenem de öreg lettem", hogy nem várják ezt a napot, mert ez egyet jelent azzal, hogy megint egy évvel öregebbek lettek.
Emlékek, érzések torlódnak ezzel a nappal kapcsolatban, az ember mindig számot vet, hogy hol tart az előzőhöz képest, fejlődött-e, visszalépett-e, vagy esetleg egy helyben álldogál már egy jó ideje.
A szülinap arra jó, hogy emlékeztessen minket: ha rossz helyen vagy, tegyél egy lépést a jó felé, mert egyre kevesebb időd van észbe kapni. Változtatni mindig lehet, de nem mindegy, hogy huszonhat vagy negyvennyolc évesen.
Sokan kudarcnak élik meg ezt a napot, úgy érzik, nem a koruknak megfelelő tudást, tapasztalatot, életet tudnak felmutatni. Mások alkoholba fojtják örömüket/bánatukat, van, aki pedig már reggel hatkor csillogó szemmel ül az ágyában, hiszen ez az Ő napja.
Ahány ember, annyi féle reakció létezik erre az újrakezdésre, ahogy idősödik az ember, inkább vegyül keserédes ízzel, mint száz százalékosan örömmel.
Így huszon iksz évesen nem látok rá, milyen lesz, amikor gyerekem lesz, valószínűleg a saját szülinapom lesz a legutolsó, ami érdekelni fog, örülök majd, ha aludhatok :D, de biztosan ez is változik idővel.
És a harmadik nekem a tanévkezdés.
A szeptember mindig nagyobb erővel bír, mint egy újév.
Nem csak azért, mert imádom, az őszt, nincs még egy ehhez fogható évszak, ahol hordhatsz végre csizmát, akár szoknyával, harisnyában, bőrkabátot, vastag pulcsit a hétvégéken pufimellénnyel :D,
ihatod a forró kávét/teát a Starbucksban a barátnőiddel, miközben odakint már láthatóan elfáradt a nap és kómásan süt bele a délutánba, vagy ha nem, akkor borús felhők fedik az eget.
Imádom, ahogy az izzasztó nyár után bekúszik a hideg az életbe, amikor kimész, mélyet szippantasz a levegőbe és ÉRZED a levegőt..ilyenkor nagyon tudok ajánlani egy Szigetkör futást azoknak, akik valami maradandó élményt szeretnének, számomra ennél tökéletesebb feltöltődés nem is nagyon létezik. Mostmár a Duna parton futás jön, de legyen az bárhol, a lényeg, hogy szinte látod a hideget ráülni a városra, sokkal tisztább lesz minden, kikristályosodik..csodálatos.
Elengedhetetlen része az ősznek az igazi, ultimate őszi playlist a telefonodon.
A következő bejegyzésben összeállítom majd az én ultimate list-emet, de tökjó lenne, ha ti is megírnátok, hogy mik azok a dalok, amiket szívesen hallgattok ilyenkor. :)
Mindig azt éreztem régen ősszel, hogy szerelmes vagyok, függetlenül attól, hogy volt-e valakim.
Ilyenkor alapvetően a városba szerelmes az ember...szép ez nyári éjszakákon is, de valamiért számomra a szeptember-október, de még a november sem fogható semmihez. :)
Szóval, most lebuktam: szerelmes vagyok az őszbe.
De azt gondolom, amíg ez egy olyan szerelem, amiben életem férfija is osztozik, addig aggodalomra semmi ok: sosem lesz féltékeny. :))
Jövő héten két állásinterjú is vár, hétfőn és kedden. Mindezek előtt pedig szombaton a rettegett KRESZ vizsga.
Gondoljatok rám, ha lesz néhány percetek a mantrázásra, én nagyon izgatott vagyok mindegyiket illetően :)
Közben este lett, megint kihúztam a kis konyhai széket a gangra és innen írok nektek, miközben élvezem, hogy a hűvösbe hajló levegő csiklandozza a lábaimat.
Jön az ősz!! :)
Hihetetlen, hogy képes vagyok nyolcszázötvenezerszer végignézni a Szex és Nyújork filmet, sorozatot, bármit. Minden évben legalább egyszer kipörgetem a hat évadot, a filmet pedig legalább 2x megnézem.
A második már nem tetszett annyira, de AZT IS képes vagyok megnézni (és már töltődik is le).
Vannak dolgok az életben, amik nem változnak.
Azt hiszem, ezek azok a dolgok, amik segítenek változni..mert évről évre látod, van viszonyítási alapod, hogy amikor legutoljára voltál ott/csináltad/nézted, akkor milyen volt az életed.
Ilyen nekem egyébként a Sziget Fesztivál.
Tegnap már "nyugdíjasként' szürcsölgettem a fröccsömet az odavezető úton, kényelmesen hajókázva, balomon életem szerelmével. A jegyet kitrükköztük olcsóbban, a hetijegyet napijegyre (és egy kis pénzre) váltottuk, mert úgy éreztük, nincs értelme több napra kimenni.
Én 13 éves korom óta járok ki minden évben, azt hiszem nem volt olyan év azóta, hogy ne lettem volna ott.
Nagyon nosztalgikus volt az idei, talán pontosan azért, mert nem úgy mentem ki, hogy ki tudja, mit hoz ez a nap, hanem úgy, hogy én határozom meg, mit hozzon ez a nap.
Három konkrét célpont volt: egy finom hot-dog, a minifánk és egy jó Editors koncert.
Ezeket így sorjában ki is pipáltam!
Így lettem 21.45-re abban az állapotban, hogy tökéletesen elégedett vagyok azzal, amit a jegyemért kaptam, így szépen visszapattantunk a hajóra és hazamentünk.
Ahogy ott bent jártunk-keltünk, az emlékek, élmények csak úgy csapkodtak balról-jobbról.
Volt itt minden: hatalmas táncok, hajnalban HÉV-vel hazavonaglás, férfiak, barátnők, házasság, pizzaszelet, új barátok, koncertélmények. Összeveszések, kiabálások, sírások, dráma. Minden, amit meg lehet élni egy Sziget Fesztiválon (érzelmileg, mert a sátorozásból sosem kértem), az nekem megadatott.
Nagyon jó érzés volt visszagondolni, viszont sosem voltam ennyire hálás még a sorsnak, hogy ott vagyok, ahol éppen jelenleg. Azt éreztem - és lehet, hogy a kiegyensúlyozott körülményeim miatt is van ez -, hogy már nem bírnék ittlenni hajnalig, már nem tudnék úgy bulizni, már nem élvezném ezt a helyzetet, kinőttem.
Talán azért, mert pontosan tudom, hogy azok az emberek, akik 25 éves koromra fontosak lettek nekem, azokat nem itt találom meg.
Hanem az egyiket Vácon, a másikat Chicagoban, a harmadikat Dunakeszin, a negyediket pedig a Toldi klub fölött egy macskával, egy tengerimalaccal és egy vadnyúllal.
A legfontosabb pedig itt áll mellettem és éppen nagyot kortyol egy hatalmas pohár fröccsbe.
Minden évben az volt biztos, hogy valami más lesz. Más élethelyzet, más fiú, más szerelem, más társaság, más emberek.
A Sziget viszont mindig állandó. Megnyugtatóan állandó!
Megnyugtató a dobhártyámon doboló basszus, a külföldiek ordítozása, a németek tömegbe-pohárdobálása, a szagok, illatok, az idegenek és az ismerősök.
Az egyetlen hely, ahol a tömeg nem zavar, ahol a por a cipőmön nem zavar.
Aztán rájöttem, hogy egy dolog van, amiben különbözik ez a Sziget a többitől: nem vagyok már elveszve.
Nem vagyok az a lány, aki lüktető halántékkal, lefelé görbülő szájjal, lemerült telefonnal csámborog és nem találja a többieket.
Nem vagyok az a lány, aki a padon ül a Zen Caféban, amíg a többiek a deltás olasz fiúkkal ropják, Ő meg már józan és durcás és haza akar menni.
Nem vagyok az a lány, aki a negyedik napon a fáradtságtól depressziósan megkérdezi magától: mit keresek itt?
Nem vagyok az a lány, aki beül egy fiú ismerős mellé a taxiba és hazamegy vele, csak hogy ne kelljen ma egyedül lennie.
Nem vagyok az a lány, aki hányingerrel küzdve, lefolyt sminkkel a fején ébred egy teljesen idegen helyen.
És nem utolsó sorban: nem vagyok az a lány, aki hajnali ötkor mocskosan, a tüdőgyulladás első jeleivel küzdve, éhesen azon gondolkodik a HÉVen, hogy valamit biztosan nem csinál jól.
Elkaptam a barátom kezét, Ő pedig reflex-szerűen megszorította és az ujjai átkulcsolták az ujjaimat.
Olyan természetes, mintha levegőt vennél.
Olyan ösztönös, mint amikor nyelsz, pislogsz, ásítasz.
Az idei Sziget új, bizsergető, legfontosabb, legmegnyugtatóbb felfedezése: a rengeteg változás mellett, ami az elmúlt egy évben történt, már nem az számít, hogy mit csinálok rosszul, hogy mit várnak el tőlem, hogy mennyit iszom, vagy mit gondolnak rólam..Hanem minden, ami van és aki van.
EZ számít.
Kedd reggel, összeszűkült gyomorral és gombóccal a torkomban írtam alá az utolsó kilépőpapírjaimat.
Már a második ott nem töltött napon nem éreztem odavalónak magam. Nagyon szeretek mindenkit, akivel ott dolgoztam, de azt hiszem, ez a továbblépés sikere: ez az ajtó bezárult, már nincsen itt keresnivalóm.
Már régóta terveztem, hogy lemegyek Velencére, abba a házba, ahol a gyerekkoromat töltöttem, hát mikor lehetett volna ez aktuálisabb mint munkakeresés előtt? :)
Úgy éreztem, ez egy tökéletes alkalom arra, hogy kipihenjem az elmúlt egy év fáradalmait, a sok beáldozott hétvégét és napokat, amikor megtehettem volna, hogy pihenek, de inkább stresszeltem és aggódtam, hogy mi lesz, azt hittem, ha lazítok, akkor kiesek ebből a mókuskerékből.
Még így is, amióta kiderült, hogy nem dolgozom már ott, tudtam, hogy ez a legjobb, ami történhetett, mert most valami új jön, de mégsem tudtam éjszakánként aludni. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy mi lesz velem, hogyan tovább. Attól, hogy ott voltam a városban, csak azt éreztem, hogy a semmittevéssel nem fogok eljutni sehova..ezért muszáj volt eljönnöm.
Bepakoltam hát a táskába, fogtam a kutyát és a negyven fokos melegben irány vidék!
Minden más, a levegő más, az élet más. Az, ami tinikoromban zavart, most a legjobb, ami történhetett. A lassúság, a tény, hogy még mindig ugyanolyan minden, mint volt.
Az ízek, a szagok, a levegő más, az otthoni negyven négyzetméter után(amit a világon a legjobban imádok) most kinyílt a tér.
A nappaliban hűvösben alszunk a kutyával, rettentően finom kajákat eszünk. A nagymamámmal frankfurti levest és mákostésztát csináltunk, holnap oldalas és krumplifőzelék a menü.
Ezer éve nem töltöttem el ennyi időt itt.
Konkrétan olyan volt, mint a filmeknek az a része, amikor felgyorsítva mutatják, hogy milyen jó dolgok történnek a szereplőkkel. Eltekintve persze attól az egy jelenettől, amikor a mamám elküldött boltba tésztáért és ragaszkodott hozzá, hogy a tanyabike-ján menjek el a két utcára lévő boltba. A bicikli ugyanaz, mint tíz éve, mostmár kicsi is, pedig mindig olyan nagynak tűnt. Vigyorogva tekertem a kontrás, hátsó csomagtartós, zöld biciklit, aminek a hátsó kereke pont három perc után egy hatalmas durranással megadta magát alattam. :D :D
Szóval ez a rész a Murphy-filmrészletekbe való. :D
A kertben paradicsom, fűszernövények, paprika, gyümölcsök és mindegyiknek olyan az íze, mint amit ezer éve nem ettem. A Sparban mindig megszagolgatom a paradicsomokat, mielőtt megveszem, de műanyag-szaguk van..vagy semmilyen. Az igazi, telt paradicsomillat semmivel nem pótolható. :)
A kutya a többi kutyával ugrál, a kertben szaglászik, néha behúzom a medencébe, akkor kicsit tiltakozik, de utána nagyon élvezi, hogy nem buggyan meg a melegben. :D
Finomakat eszem és már most akkorát aludtam délután, mint a ház, szóval másfél nap alatt ki is pihentem magam lényegében.:D
Eldöntöttem, hogy nem fogok aggódni olyan dolgok miatt, ami velem nem fog megtörténni. Annyi feszültség volt bennem mostanában, hogy volt, hogy elsírtam magam, mert egy tonhalas szendvics kiesett a kezemből és "fejreállt".
Volt egy cikk, ami arról szólt, hogy mi az öt leggyakoribb megbánása a haldokló embereknek.
Íme: "Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig a mások elvárásainak megfelelni." "Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat." "Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására." "Bárcsak ne hanyagoltam volna el a barátaimat." "Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek. "
Azt gondolom, hogy sok mindent bánunk meg az életünkben..de azt, hogy élünk, azt nem szabadna.
És tudjátok mi történt?
Mielőtt lejöttem ide, három helyre elküldtem az önéletrajzom.
És az egyik, amelyik a legjobban tetszik, ma telefonált...kedden megyek interjúra! :)
Még nem tudom, hogy mit szeretnék kezdeni magammal, de az biztos, hogy ha visszagondolok a tavalyi évemre, tavalyi ÉNEMRE, fényévekkel messzebb vagyok.
Akkor én mondtam fel a munkahelyemen, amit - annak ellenére, hogy rettentően kedves volt mindenki, aki ott dolgozott - az első perctől gyűlöltem, nagyon kevés pénzt kaptam és bunkó emberek jöttek-mentek nap mint nap.
Felmondtam, de fogalmam sem volt, hogy mit akarok kezdeni magammal. Depressziósan próbáltam összeszedni magam, de semmi pénzem nem volt és nem éreztem, hogy az életem bármilyen területe rendben lett volna.
Életem legjobb döntése volt anno jelentkezni a gyakornoki állásra, mert most úgy tudok továbblépni, hogy sokkal határozottabb elképzeléseim vannak.
Szóval legyen a változás apró vagy nagy - mindig segít objektíven nézni az életedre, a múltadra.
Ha úgy érzed, rosszabb irányba indultál, legalább látod és még megvan az esélyed rá, hogy irányt válts - de ha segít rátekinteni arra, hogy önerőből, önállóan hogyan jutottál odáig, ahol most vagy, akkor már megérte. :)
Rövid, velős, egyértelmű.
Ezzel a szóval indítottak utamra a munkahelyemről bő egy hete.
A dolog miértjének persze mindig kétféle változata van, az egyik az elbocsájtóé, a másik pedig az elbocsájtotté.
Ahogy ott ültem, kezem a számon (hogy a torkomban levő gombóc még véletlenül se engedjen utat a sírásnak ebben a helyzetben), próbáltam nem kétségbeesni...és valamit nem értettem.
Ha még nem voltam ilyen helyzetben, miért ennyire ismerős az érzés?
Nem kellett sokáig kutakodni az emlékek között ahhoz, hogy megtaláljam azokat a szituációkat, amikor ugyanilyen keserű ízű fájdalmat éreztem.
Hát persze.
A nap a suliban, amikor félévkor megbuktattak matekból.
Heti két alkalommal matek korrep, folyamatos gyomorgörcs, remények, hogy hátha most sikerülni fog. A gondolatokat ducktape-pel kötöttem az agyamhoz, hogy ne röpködjenek és tereljék el a figyelmemet, a számok pedig fenyegetően magasodtak fölém.
Volt, hogy képes voltam belázasodni annak érdekében, hogy ne kelljen iskolába menni és megírni a dolgozatot..nem voltam kifejezetten a matek bűvkörében.
Aztán jött az érzés, hogy én mindent megtettem, de mégsem sikerült.
Hazamenni és ezt bevallani. Elmenni a különtanárhoz és (ami még erősebb gyomorgörccsel járt, hiszen nagyon szerettem őt, az irdatlan szigorúságával együtt) neki is bevallani.
A hiábavaló igyekezet, a rengeteg aggódás, önostorozás a semmiért.
Dehát az éremnek két oldala van: a matektanár és a lázadó tinédzser.
Ha őt kérdeznénk, biztosan máshogy mesélné el.
Aztán van a szakítás, amit soha nem felejtesz el.
Amiért küzdöttél, ami fontos volt, amiben jelezted, hogy valami nincs rendben, de nem találtál megnyugvásra abban sem, ha százezredszerre beszéltétek át. Az érzés, hogy a felhők felett járás és a rózsaszín köd kipárolgott a testedből és kiderült, hogy már nincs oka a maradásodnak. Rózsaszín köd nélkül már úgy érezted: bármennyire is szeretnéd, hogy máshogy érezd, a szerelem elmúlt és nem tudod visszahozni. Nagy eséllyel gondoltál olyan dolgokat kapcsolatba, ami soha nem volt ott. Fenntartani ezt az illúziót nagyon nehéz, ha a dolog nem őszinte..összepakolsz, elmész, egyedül kell lenned, de úgy sem jó. Visszamész, tudod hogy nem kéne, de nem vagy elég erős, viszont az idő téged igazol: megint el kell, hogy menj. Talán másodszorra, harmadszorra engeded el, de az is lehet, hogy évek múlva, amikor hirtelen rájössz: már egy hete nem gondoltál arra, hogy mi lehet Vele.
Ahogy visszagondolsz, arra jutsz: te mindent megtettél, de mégsem sikerült.
Persze meghallgathatnánk erről a történet másik szereplőjét egy teljesen más sztoriért.
Ezen kívül még rengeteg élethelyzetre kivetíthető ez az érzés...bizonyosan azért hoz ilyeneket az élet az utunkba, hogy megtanuljuk kezelni.
Viszont ahogy minden negatív sztorinak, a csalódottság érzésének is két oldala van.
Sosem fogom elfelejteni azt a tantárgyat, amelyiket a világon a legjobban szerettem és amiben a legjobb voltam és sosem fogom elfelejteni azt a tanárt, aki jól tanított.
Sosem fogom elfelejteni a kapcsolatban szerzett tapasztalataimat és a hibáimat, amiket a következő kapcsolatomban már nem fogok elkövetni.
Sosem fogom elfelejteni a tapasztalatot, amit az első igazi munkahelyemen szereztem és ami alapjául szolgál majd a további munkálkodásaimnak.
Abba felesleges belemenni, hogy mi volt az elbocsájtó szöveg, bőven elég volt a tény, hogy még egy hetet ott kellett töltenem, hogy leadjam az éppen aktuális munkáimat.
Olyan volt, mint együttélni valakivel, aki egy hete közölte velem, hogy bocs, de nem megy tovább. Azért még maradhatok egy hetet, hogy összecuccoljak és találjak egy másik lakást, ahova költözhetek búslakodni.
A munkatársak voltak azok az emberek, akik a szakító fél barátai, de nem értik miért kell mennem, mert annyira megszerettek és sajnálják, hogy többet nem leszek ott és már nem találkozunk annyit.
A projektek leadása volt a másik legnehezebb, mintha a szakító fél szüleitől kellett volna elbúcsúznom, akik további sok sikert kívántak nekem az életben.
Valahol egy nosztalgiázó, mégis rettentően fájdalmas helyzet az ilyen, amiből tudod, hogy a lehető legjobban jöttél ki: nem volt veszedekés, tányérdobálás, megcsalás, hanem egy tiszta, őszinte elválás. Tudod, hogy ez lesz mindkettőtöknek a legjobb, mert az utóbbi időben már sehogy sem jöttetek ki, mindig a hibát kerestétek egymásban.
Viszont rá kellett jönnöm valami nagyon fontosra, ami megkülönbözteti a munkától való elválásomat az összes iskolai, otthoni, kapcsolatbeli csalódástól.
A barátom szülinapja pont az én utolsó, irodában töltött napomra esett.
Én hatalmas meglepetéssel készültem Neki, ami több hetes szervezést igényelt, így aznap már annyira izgatott voltam, hogy ha akartam volna sem tudtam volna szomorkodni, mert a szívem a torkomban dobogott, annyira izgultam.
A meglepetés pedig sikeres volt, célba ért, sokat jelentett, nekem pedig segített pozitívan továbblépni egy olyan bizonytalan helyzetben, ami nagy eséllyel otthon ágyban bőgésbe torkollott volna.:D
Még holnap vissza kell mennem a maradék cuccaimért és bár a jövőm még bizonytalan, de nem félek, hanem pozitívan tekintek előre. Ami jöhet, az csak jobb lehet, mert mostmár megedződtem annyira, mint amennyire egy 25 éves nőnek illik. :)
Rengeteg minden jót kaptam, amit soha nem felejtek el és rengeteg jó embert ismertem meg, akik mellettem lesznek - elsődlegesen azt, aki a legfontosabb számomra ezen a világon.
Ő pedig gondoskodik róla, hogy ha egy másodpercig is kétségeim támadnak, biztosítson róla, hogy minden rendben lesz.
Szóval szorítsatok, amennyire az összes csuriba vágott ujjatok engedi :D, innentől nincs megállás! Ha pedig tudtok valami nekem való munkát, ne hezitáljatok szólni..:)
