Terápiás kutya, terápiás barátnőzés, terápiás fodrász, terápiás masszázs.
Ma már ez a kifejezés annyira a része lett a mindennapjainknak, hogy lassan el is veszíti a komolyságát, kötőszó, amivel kifejezzük, ha valami ideig-óráig jó hatással volt a lelkünkre.
Pedig egy orvosi eljárásról beszélünk, ami rengeteg dolgot von maga után, folyamatos kezelést igényel, amelyre a betegnek szüksége van, egy rendszerre az életében, ami biztosítja, hogy idővel javulni fog az állapota. Ehhez persze nagyon sokat kell dolgozni, sok mindent rendberakni magában, mire kijelenthetik, hogy meggyógyult.
Bele sem gondolunk, hogy bizonyos dolgok, amelyekre mi használjuk a magunk kis terápiás eljárásait, milyen szinten befolyásolhatják az életünket a jövőben, milyen hatással lehetnek a személyiségünk alakulására.
Berögződések, amelyek reflex-szerűen jönnek a szánkra vagy töltik meg a szívünket, amikor ismétlődnek az életünkben..bele sem gondolunk, hogy velünk van a baj, mert ha valamit máshogyan csinálnánk, akkor nem sétálnánk be ugyanabba a zsákutcába huszadszorra is.
Vonatkozhat ez párkapcsolatra is, barátságra, munkára, arra az érzésre, amikor úgy érzed megint kihasználtak, arra a gondolatra, hogy "nabasszus, ez is pont ugyanolyan, mint a többi..".
Én hiszem, hogy az életünkre a vonzás törvénye van a legnagyobb hatással, ezt nap mint nap látom és érzékelem a saját életemen, pl. amikor bal lábbal kelek fel és utálom a világot, a világ tutira visszautál: kutyaszarba lépek, valaki beszól, megbűntet az ellenőr, értelmetlen dolgokon veszekszem és vagdalkozom és csodálkozom, hogy nem adnak nekem igazat.
Viszont amikor úgy kelek fel, hogy egészen rendben van minden, nem is nézek ki olyan szarul, észreveszem, hogy süt a nap, csicseregnek a madarak és önkéntelenül is elmosolyodom, szinte biztos, hogy ér majd valami hihetetlenül jó dolog. Ehhez hozzátartozik az alázat afelé, hogy hálás vagy, hogy kaptad ezt az életet..ami viszont sokszor borzasztóan ijesztő.
Én például biztosan állíthatom, hogy nem így képzeltem el az életemet. Szinte biztosra vettem, hogy huszonnégy éves koromra már megvan minden all figured out, tuti lóvét csinálok, saját lakásom van, köteg pénzeket küldök haza és még emellett is Burberryben járok és az Andrássyn van az irodám, sőt, baromira külföldön élek.
Az, hogy útközben a magabiztosságomat és a hitemet ezzel kapcsolatban hol hagytam el, csak találgatni tudok, mindenesetre elveszett a rengeteg próbálkozás, szerencsétlenkedés, életszagú történések, csalódások mellett. Rájöttem, hogy egy konstans küzdés a lét a művészlelkemnek és a mérleg mindig valamelyik oldal felé dől: vagy közepesen szar vagy egész jó.
Aztán vannak azok a napok, amikor rájössz, hogy na MOST összeállt minden, most minden a helyén van. Ez tarthat két percig, amikor a 291-es busz visz fel a Rózsadombra és éppen édesen süt a nap, nincs hideg de nincs kellemetlenül meleg sem, a kedvenc zenéd szól a füledben és még kevesen is vannak így kedvedre bámészkodhatsz.
Vagy amikor beérik a munkád gyümölcse és előléptetnek vagy megdícsérnek.
Vagy amikor végre eljutsz arra a helyre, amire három éve kuporgatsz és fagyit nyalsz a tengerparton vagy elterül előtted egy esőerdőnyi táj, na akkor érzed, hogy megéri ez a küzdés.
Ez a vonzás törvénye, amikor van egy cél, amelyért érdemes élni. Kicsi célok, amelyeket könnyü elérni és amelyek sikerélménye rakja majd össze a nagyot, amely most még nagyon messzinek tűnik, de megfelelő időráfordítással és pozitív életszemlélettel egyre közelebb tudjuk húzni magunkat.
Ilyenkor van, hogy amiért küzdesz, értékké válik: nem pottyan az öledbe, hanem csak a te ténykedéseidnek köszönhetően ölt testet.
Ahogy idősödünk, mindig más lesz fontos, mást becsülünk meg, más az érték...én például hálát adok az Istennek minden péntek-szombaton, hogy nem most vagyok tizenhat éves, mert elég nagy bajban lennék a Living room-ba járással és nem tudnám felvenni a versenyt a tini negyvenéves milfekkel, akik az anyukájuk sminkcuccát és magassarkúit tökéletesen hordva lejtenek a Starbucks-okban.
Nekem legalább igazi gyerekkorom volt, ahol még tizennégy évesen is az volt a legnagyobb élmény, ha biciklivel kergettük egymást nyáron délután négykor.
De ezeknek az időknek vége. A felelősség nagy és egyre nő, ha családot akarsz és úgymond normális életet, akkor utána kell menned, dolgoznod kell érte, nem úgy megy, mint a filmekben.
A szerencséseknek ottvan segítségként a háttér, a család, de van, amikor saját magadtól kell kitalálnod, hogy melyik irány a helyes, senki nem fog tanácsot adni. Elismerés hiányában pedig hajlamos vagy nem megbecsülni a dolgokat, amiket elérsz, sokan vagyunk, akik vágyunk néhány közeli ember megnyilvánulására, hiszen kiskorunkban is folyamatosan kaptuk, hogy ügyesek vagyunk és büszkék ránk és ha sírtunk, megvígasztaltak, hogy ők ittvannak és egyet se féljünk, amíg őket látjuk.
Hát most nem látjuk őket, nem látom őket és tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Ez már egy másik generáció. Itt már szülői szinten megy a "bezzeg az én időmben", hiszen annyira felgyorsult minden..
Ezért sem jó, ha otthonról hozott dolgokból építkezünk. A nehezebb út, ha nem úgy csináljuk, ahogy velünk csinálták, de biztos, hogy más eredményre vezet. Márpedig ha azt látjuk, hogy otthon elváltak, megcsalás volt vagy csak szimplán utálják egymást, akkor semmiféleképpen ne kövessük, amit ott látunk hiszen egyértelmű, hogy a példa nem jó, még ha szeretjük is őket.
Az otthonról hozott emlékek, érzelmek azok, amik végül formálják majd a személyiségünket, akaratunkon kívül. Ha ez rossz, azt fel kell ismernünk és össze kell szednünk magunkat, hogy szembe tudjunk szállni ezzel és a saját lábunkra tudjunk állni.
Ezek azok a dolgok, amire a terápiát folyamatosan használnunk kell. Legyen az kutya, sport, barátnők, valami, de rendszer legyen benne..hiszen ez fogja megadni a támpontot, a sikerélmény, amit mi okozunk magunknak azzal, akik vagyunk.
A pont, amire ha nézünk, mindig büszkék leszünk, hiszen tudjuk, hogy bármerre is mozdulunk, ez a rendszer velünk lesz és mi építjük, a mi jólétünket szolgálja és nem azért van, mert más is ezt csinálja vagy mert más is ezt mondja.
Hanem mert erre van szükségünk.
Jó éjt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése