Hetek óta semmi mást nem csinálok a szabadidőmben, csak Szex és New Yorkot nézek.
Hála Melindának, akinek megvan a hat évad, most tartok a negyediknél.:D
Gondoltam tartok egy kis szünetet, mert abszurd az imádatom efelé a sorozat felé. Minden évben legalább egyszer végig kell néznem még akkor is, ha már kívülről fújom.
Biztos mindenkinek van ilyen sorozat, engem eddig semmi más nem fogott meg ennyire.
Egyszer nagyon belebuzultam a Jericho-ba, de olyan szinten volt letaglózó a vége, hogy azt hiszem az amerikai forgatókönyvírók akkor sztrájkoltak..legalábbis ezzel nyugtatom magam az elvesztegetett idő miatt.
Elvesztegetett idő..pedig sokszor halljuk, hogy nem a cél a fontos, hanem az út, ami oda vezet.. Ma például azon kaptam magam, hogy miközben mostam a fogam, pakoltam ki a mosógépből. Aztán megálltam hogy mi van, dehát ez fizikailag képtelenség. Amíg kiszedem a ruhát a mosógépből, nem súrolok a fogkefével.
Hova az Istenbe rohanok így vasárnap kora este??
Így hát otthagytam a ruhákat még két és fél percre, amíg rendesen megmostam a fogaimat és csak utána mentem őket kiteregetni a szárítóra.
Rendszeresen csinálom ezt, néha azt érzem, hogy ha négy kezem lenne, az sem lenne elég. Talán annyira az online világ gyermeke vagyok, hogy megszoktam, hogy a desktopon három-négy ablak is nyitva van. Párhuzamosan csinálom a feladataimat, mert nincs megállás és addig ütöm a billentyűzetet, amíg ki nem esnek a gombok a klaviatúrából.
Menthetetlenül a huszonegyedik század gyermeke vagyok.
Ez persze egyértelműen ahhoz vezet, hogy a munkáimat nem százszázalékosan végzem, hiszen NINCS IDŐM mindent tökéletesen kivitelezni. Ez a hozzáállás lassan eluralkodik mindenkin.
Észrevettétek, hogy mindenki mennyire siet?
Mostmár az a divat, ami minél rövidebb idő alatt hat: turbódiéta, húsz perces speedfitness, gyorskaja, hogy valahogy bele tudd passzírozni a hétköznapjaidba az "élvezeti cikkeket" aztán nem érted, hogy ha húsz percig elektromos árammal rázták a tested, akkor miért nem érzed olyan felszabadultnak magad, mint harminc perc futás után.
(És az emberek azt gondolják, hogy a heti egy óra jóga (ami persze most rettenetesen divatos, ezt fontos megemlíteni) relaxáló hatású..komolyan? Én amikor jógázni megyek és egy helyben hajlongva kell koncentrálnom a SEMMIRE, akkor tódul MINDEN a fejembe, legszívesebben fognék egy papírt és egy ceruzát, hogy leírjam, nehogy elfelejtsem mit kell majd venni a boltban hazafele. Ettől függetlenül mindenkinek ajánlom, olyan helyeken derül ki, hogy van izmod, amiről soha nem gondoltad volna. Persze csak másnap..amikor majdnem bepisilsz az izomláztól.)
Már csak arra hajtunk, hogy a lehető legrövidebb idő alatt vigyük véghez a feladatainkat...jó ez nekünk?
Hihetetlen, hogy pl. a mai gyerekek életében már teljesen természetes, hogy tudják, hogy működik egy okostelefon. A hétéves unokatestvérem már karácsonykor mutogatta nekem a nagybátyám telefonján, valami NASA-s applikációt.
Félreértés ne essék, az én gyerekem is fix, hogy érteni fog ezekhez a kütyükhöz, mert én is kütyübuzi vagyok.
De nem tudok elképzelni egy olyan társadalmat, ami már nálunk is fejlettebb. Hova lehet még ezt fokozni?
Tényleg űrautókon fogunk utazni, hologramot látunk a telefonáláskor, a fizikai érintkezés már nem lesz annyira fontos (ha már a durex kitalálta, hogy tudunk online szexelni...) és..mi jön még?
Nemrég hallottam egy műsort a rádióban, hogy létezik kisállat-függőség. Ennek a lényege, hogy az ember ugyanúgy kezel egy állatot, kutyát-macskát, mintha a saját gyereke lenne és sok embernek a kapcsolata függ attól, hogy a másik ember hogy áll hozzá az állatokhoz: ahol az egyik fél nem állatbarát a másiknak pedig erős kötődése van, ott nagy eséllyel szakítás lesz, mert nem fognak tudni dűlőre jutni az összeköltözésnél. Ma már az is teljesen természetes, hogy az összeköltözés ezen múlik.
Ezen én is keresztülmentem, egy régi kapcsolatomban, ahol már terveztük az összeköltözést, fel kellett volna mondanom a lakásomat..és vele együtt a macskámat.
A macskámat, akivel nem veszekedtem (nem teljesen igaz), aki minden este odabújt, aki dorombolt, amikor kaját adtam neki és aki mindig az ajtó előtt várt, amikor hazaértem.
Egy kutyával ez még durvább, ma már párok, akik nem jöttek ki egymással, úgy osztják be, hogy kinél van az állat, mint mások a gyerekeiket.
De a mai világban ki lepődik meg azon, hogy az egyetlen élőlény a környezetünkben, akinek a mentalitása nem változik, hangulata nem attól függ, hogy milyen napja volt, az alvás/evés/simi/játszás kombó élete végéig kielégíti, nincsenek nagy igényei és nem kényszerít rá, hogy ráköltsük az összes pénzünket (csak ha akarjuk..), szóval egy ilyen kis ártatlan élőlény sokkal többet jelent, mint amit az emberektől kapunk?
Én sokszor félek kimenni az utcára, arra alapozva amit a híradóban látok vagy az indexen olvasok. Rám rettentően tudnak hatni a médiumok, látni hogy hány lányt raboltak el/daraboltak fel/történt valami rossz velük, mindig a frász kerülget mindenhol.
Így nem lehet élni, ez tény..de a jobb félni, mint megijedni.
És aztán jön ez a sorozat, amit muszáj hogy megnézzek minden évben..és hallom a problémáikat, amik már akkor is ugyanolyanok voltak, mint ma többségünknek..tény, hogy a mobilokat mindig megmosolygom, de normális, hogy huszonévesen azt érzem, hogy bizonyos szituációk már ismerősek számomra, amikor harmincöt-harmincnyolc éves nőkről szól a sorozat?
Hogy versenyt futunk az idővel onnantól kezdve, hogy kilépünk az egyetemről, hogy kinek lesz először gyereke, ki házasodik, ki lesz gazdag, ki lesz szegény, kinek hogyan alakul a sorsa..
Lehet egyszerre karrier és gyerek az életedben? Hol legyen a templomi esküvőd? Hova kéne menni kettesben nyaralni? Mit kéne venni a H&M-ben, hogy divatos legyek erre a nyárra de mégse költsem el az összes maradék pénzem?
És hát futunk a mókuskerékben, mint mindig...és ez a mókuskerék egy helyben forog, mi pedig kidolgozzuk a belünket, hogy kiépítsük az egzisztenciát, hogy mindenünk "időben" meglegyen, hogy már előre bebiztosítsuk magunkat ebben a vállalhatatlan társadalomban..de ha egy helyben futunk, akkor mi végül a konklúzió? Ha visszanézünk, mit látunk majd? Még a lerótt köröknek sem lesz nyoma, sem az életünkben, sem az emlékeinkben..
Én most úgy érzem, hogy nincs megállás, nem lehet lelassítani. Az ember talán hozzászokik ehhez idővel, rájön, hogy mik azok a dolgok, amiktől ellazul, mi az, ami jó hatással van rá..de egyelőre az élet szaga olyan bódító, hogy azt érzem pattogok csak a mókuskerékben, még a lábam is alig ér le.
Hiszek benne, hogy ez csak egy átmeneti stádium és azért történik, hogy megedződjek..rengeteg dologról mondtam le és rengeteg új dologba fogtam, meglátjuk, hogy miből lesz a cserebogár.
Mert még bőven cserebogár vagyok, nem harmincöt éves nő, aki még mindig szingli és nincs egy gönce..foggal körömmel fogok harcolni mindenért, amit elterveztem, el fogom érni a célomat és nem fogok letérni az útról.
Az utat fogom magamhoz igazítani, nem a célt.
Mindenkinek szép hetet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése