"Kis" kihagyás után visszatértem!
Sajnálom, hogy így alakult, magam miatt is, hiszen amikor nem írok, akkor rettenetesen hiányzik ez a tevékenység. A munkahelyemen viszont eléggé le voltam foglalva az írással és azzal, hogy ébren próbáljak maradni a (nekem) kora reggeli ébredés ellenére, így estére nem nagyon maradt már energiám.
Néhányótoknak már nem lesz meglepő hír, hogy az előző bejegyzésben említett munkahelyem már nincs meg.
A lényeg, hogy nem csak azért kell néha kilépni a komfortzónádból, hogy új területeken találd magad, amelyekkel sikeresen megbírkózol, hanem azért is, hogy rájöjj: ez pont nem az, amit te szerettél volna csinálni.
Bevallom, amikor rámtört ez a felismerés, kétségbe estem. Adott volt egy nagyon jó munkakör, jó lehetőségekkel, jó fizetéssel, de valami mégsem állt teljesen össze.
Pro és kontra listát gyártottam és szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy ezzel a munkakörrel semmi probléma nem lenne, ha már tíz éve lennék a szakmában és jóval tapasztaltabban mentem volna neki a dolognak. Nem amiatt aggódtam, hogy nincsenek meg a képességeim, hogy a feladatot menedzseljem - tudtam, hogy úgy megoldottam volna a feladatot, hogy maradhattam volna ebben az állásban ha esik, ha fúj. Volt benne kihívás, volt benne ismeretlen, volt benne lehetőség..viszont valahogy többre vágytam.
Sokat beszélgettünk erről itthon is, sokat gondolkodtam róla egyedül is. Hülyén hangozhat, amit most írni fogok, amikor olyan világban élünk, hogy az ember azonnal lecsap egy olyan lehetőségre, ami az útjába kerül, hiszen sokan hónapokig nem jutnak munkához, pedig többdiplomás emberek. Én is ezt az elvet követve ugrottam neki a munkámnak, de el kellett ismernem, hogy talán kicsit elhamarkodott döntés volt.
Nem tudtam, hogy mitévő lehetnék, zaklatott voltam emiatt, nehezen aludtam el. Ilyenkor mindig egy meditációs gyakorlatot alkalmazok. Lefekszem, veszek három mély levegőt és elképzelem a következő napomat onnantól kezdve, hogy kilépek az ajtón. Sorra veszem, hogy mi fog történni, persze minden pozitív kimenetelű lesz. A gondolatától, hogy egy sikeres napon vagyok túl, amikor gondolatban másnap este ágyba kerülök, már olyan önbizalom-löketet kapok, hogy boldogan alszom el. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy képes leszek elérni a kitűzött céljaimat és várom a másnap kihívásait. Elalvás előtt elmondom magamnak, hogy milyen életre vágyom. Milyen embereket szeretnék magam körül tudni. Mit szeretnék érezni, amikor visszanézem egy napomat, hetemet, hónapomat, életemet.
Másfél-két hétig "dolgoztam" ezen minden este, plusz elindulás előtt is már teljesen felöltözve lefeküdtem az ágyba, három mély levegő és csurig töltöttem a koponyámat pozitív gondolatokkal.
Higyjétek el, így még a 8-as buszon utazni is élvezet! :)
Hiszek a vonzás törvényében, így a sorsnak sem kellett több: egy olyan visszautasíthatatlan lehetőséget kaptam egy ügynökségtől, aminek nem tudtam ellenállni.
Az, hogy teljesen olyan kondíciók mellett dolgozhatok, amire mindig is vágytam...ezt a legmerészebb álmaimban és mantrázásaimban sem gondoltam. :)
Rettentően nehéz volt egy nagyon produktív és jó irányba haladó hónap után azt mondani a főnökömnek, akit nagyon megszerettem ez idő alatt, hogy el kell mennem...viszont abból fakadóan, hogy hihetetlenül kedves nő, aki önmaga építette fel a saját cégét és tudja, hogy milyen nehéz néha önző döntéseket meghozni, megértette. Az utolsó hét nehéz volt, de mindent elkövettem, hogy megfelelő utódot találjak a helyemre és minden információval ellássam őket, ami a távozásom miatt felmerülhet, mint probléma. Azt hiszem, ez sikerült is.
Az utolsó és az első napomat pont egy hétvége választotta el. Pont annyi, amennyi regenerálódásra szükségem volt, hogy újult erővel vessem bele magam a jövőmbe. Abba a jövőbe, amire igazán vágytam.
Rá kellett jönnöm, hogy az ügynökségi lét az, ami nekem való. Hihetetlen érzés, hogy már az első hét iszonyatosan produktív volt és pozitív eredményeket hozott, emellett pedig olyan gyorsan röppent el, mintha nem is lett volna. Rengeteg munkával, információbefogadással, új arcok megismerésével, új szabályok tanulásával telt. Még mindig a tanuló-fázisban vagyok, de már most bezsebeltem néhány sikeres expedíciót. :)
És tudjátok mi a legdurvább? :)
Életem első munkahelye, ahol otthonról dolgozom. :)
Még meg kell tanulnom beosztani az időmet, mert az első héten már volt olyan, hogy csak egy kis mosogatás, csak egy adag mosás és fél éjfélkor még mindig dolgoztam :D, de idővel ebbe is beleszokik az ember.
Rengeteget feszegettük itthon a home office dolgot, többször jutottunk arra, hogy a kutya szempontjából is mennyire kifizetődő lenne egy ilyen megoldás és most tessék, itt vagyok. :)
Nagyon sokat gondolkodom azon, hogy hová jutottam, amióta elindultam ezen az utamon.
Idén 10 éve, hogy felköltöztem Budapestre. Még látom azt a kislányt, aki pattanásosan, acélbetétes bakancsban, csúnya hajjal, Nirvanát hallgatva azt sem tudja, hogy hova visz a hetvenkettes troli és franciaóra helyett eszi a hatalmas rántotthusos majonézes zsömlét a sulibüfében. :D
Ahhoz képest, hogy akkor nem tudtam, hova tartok, csak vártam, hogy vége legyen a tanóráknak, mára már túlvagyok egy zenei minikarrieren, rengeteg álláson, rengeteg költözésen, jópár kapcsolaton mind párkapcsolat és baráti kapcsolat szempontjából és kezdek ott lenni, ahol igazán lenni szeretnék.
Bár senki nem mondja, de ha mondaná se hinném el, hogy ennyire nehéz lesz az élet. Viszont néha érdemes az embernek visszanéznie egy kicsit, hogy tudja: lehet, hogy a lépései abban a pillanatban nem tűnnek olyan nagynak, de évek távlatából nézve: a sok kicsi sokra megy. Innen nézve minden egyes pillanata megérte.
Szép hetet mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése