Elkezdtem írni egy bejegyzést azzal kapcsolatban, hogy miért döntöttem úgy, hogy abbahagyom a zenélést, de rettentően önsajnáltatóra sikeredett. :)
Valahogy az ilyen téma mindig nagyon hálátlan, olyan, mintha az exedet a háta mögött beszélnéd ki és hónapokkal később jönnél csak rá, hogy ha nem szakítottatok volna, akkor a dolgok, amik megestek veled azóta, nem történtek volna meg és még hálás is lettél volna neki, hogy így alakult..tehát szarul éreznéd magad, hogy kiadtad a barátnőidnek és teli szájjal fröcsögtél róla, mert most azért szívesen felhívnád, hogy amúgy hogy megy a sora.
A lényeg, hogy nem kell részletekbe menően leírnom, hogy miért érzem azt, itt a szünet ideje. Ami velem megtörtént és eljuttatott ehhez a döntéshez, az kizárólag rám tartozik és azokra, akik még a történet szereplői.
Biztosan közrejátszik a tény, hogy a rengeteg utazás és jó ember megismerése ellenére is inkább mondom, hogy a magyar közélet jelenlegi helyzete inkább visel meg, mint vonz. Ez ilyen egyszerű, aki érzékenyebb lelkületű, az könnyen belecsúszik a kényszeres megfelelési vágy okozta örvénybe és ez nem tesz jót sem a daloknak, sem a zenésztársaknak, az embernek magának meg főleg nem.
Én még hiszem, hogy eljön az az időszak, amikor az emberek nem úgy alapítanak zenekart, hogy megpróbálják előre kisakkozni, hogy mitől lesz sikeres, hanem csak szimplán jön belőlük az, ami természetes - és ezt mások pedig elismerik.
Rengeteg őrületesen tehetséges embert ismertem meg Magyar Hajnal zeneiskolájában, mégis, a feléről nagy eséllyel soha nem fogtok hallani, vagy ha igen, akkor sem országos szinten, hanem bizonyos berkekben.
Engem kiábrándított, hogy mivel jár itthon az, hogy az ember zenélni szeretne: manapság már mindenki úgy kezeli a tehetséget, hogy ők tesznek neked szívességet azzal, hogy játszhatsz.
Te pedig lelkes vagy és elmész a legmocskabb helyekre is, hogy aztán hajnali ötkor, tízezer forint minusszal, két óra pakolás után bezuhanj az ágyba és másnap menj dolgozni.Mert ebből nem lehet megélni.
Ha nem próbálod meglovagolni az éppen aktuális divathullámot, vagy nem vagy egy borzasztóan nyomulós, törtető tag, aki önmagát és a zenekarát menedzseli, akkor viszonylag hamar rájössz, hogy ez nem az amerikai rákenroll életérzés itthon.
A másik pedig, hogy annak ellenére, hogy minden évben zaklatnak, telefonon, e-mailben, facebookon, soha nem fogok elindulni tehetségkutató versenyen, mert ebben az országban nem látok feleslegesebb dolgot, mint hogy én még a zeneiparban eltöltött hosszú évek után ott lobbizzak magamért, hogy majd az nyerjen, aki jobban megkeni a tévétársaságot.
Más dolgok foglalkoztatnak, sokkal jobban érdekel a munkám és kétségbeesetten igyekszem beosztani az időmet, hogy jusson belőlem a barátomnak, a kutyámnak, a barátaimnak is, ne kelljen az egész hetemet előre megtervezni.Nem lehet úgy lemenni próbálni, hogy közben az van bennem, hogy bárhol szívesebben lennék, mint megint itt, mert már annyiszor próbálkoztam feleslegesen és ez a hozzáállás egy olyan csapatban, amelyikben még van energia és lelkesedés, nagyon destruktív lehet.
A zenének inkább a szervezés oldala érdekel, rengeteg ötlet van a fejemben, amit szeretnék megvalósítani, teret adni zenekaroknak, hogy a tehetség ne vesszen el a süllyesztőben.
Szeretnék koncerteket szervezni, felvételeket intézni, ha valami megihlet - mint pl. a mixikutya vagy a Néhai Bárány -, akkor egy kis energiaráfordítással tudjak valamit tenni értük.
Nem titkos vágyam/álmom, hogy egyszer legyen egy olyan hely a tulajdonomban, ahova eljönnek ezek a tehetséges zenészek játszani, meg is tudom őket rendesen fizetni és mindenkinek jutna egy csepp olyan érzés, mint amire vágyott, amikor elkezdett zenélni. Ez még messze van, de ami késik az nem múlik.:)
Mindenki tudja, hogy a zenéléstől nem tudsz megválni: ha zenész vagy, ottvan minden mozdulatodban, porcikádban, a dalszövegek torlódnak a fejedben, mindenben a lehetőséget látod, hogy írhass róla, ezt nem lehet levetkőzni, ez mindig így marad. Mindig bennem marad az éneklés iránti vágy, viszont az, hogy kinek énekelek, már a saját döntésem. Én most úgy döntöttem, mostantól magamnak énekelek, 3-4 év múlva pedig majd énekelek annak, akit a világon a legjobban fogok szeretni és ugyanúgy a részem lesz, mint az éneklés, kiölhetetlenül.
Nekem most magamra kell koncentrálnom anélkül, hogy megpróbálnék megfelelni az elvásároknak. Itt vagyok öt év zenélés után úgy, hogy nem tudok felmutatni egyetlen dalt, albumot sem, be vagyok skatulyázva egy szőke, kemény reppercsajnak, pedig ez nem én vagyok.
Ilyen is volt az életemben, de én is változom. A cél, hogy az elmúlt egy-két évben szerzett negatív tapasztalatokat a zenélésben el tudjam raktározni egy olyan helyre, ahol már nem fáj annyira, ehhez pedig pontosan az kell, ami egy kapcsolatnak is, ami halódik: objektíven nézni és bevallani magadnak, ha valami már nem olyan, mint régen.
Az életem évekig arról szólt, hogy nézzek ki úgy, ahogy elvárják, csináljak mindent úgy, ahogy elvárják. Megjártam a legolcsóbb falunapoktól a los angeles-i Roxy-ig mindent, azt hiszem, bőven eleget láttam, bőven elégszer igyekeztem másoknak megfelelni, aminek a végeredménye, hogy egy szép nyári napon a VOLT Fesztivál nyüzsgő forgatagában, meglepődve érdeklődtek, hogy én miért vagyok ott, ma én nem játszom, ma más van helyettem, menjek és élvezzem az ingyenjegyemet.
Biztosan mindenkinek egyértelmű, hogy melyik zenekar volt ez, nem akarok senkit név szerint említeni, de nekem itt tört meg végleg a zenélés varázsa. A tényt, hogy nélkülözhető vagy, rettenetesen nehéz elfogadni még egy párkapcsolatban is, nemhogy egy olyan területen, ahol több száz-ezer emberről van szó.
Én pedig ott megfogadtam, hogy többet nem adom fel saját magamat semmilyen jellegű produkcióért.
Amióta elhatároztam magam, azóta már rengeteg jó dolog jött velem szembe, rengeteg mindent el is veszítettem, de azokra így jobban belegondolva nem is volt szükségem.
A sok jó új dolog pedig igazolja a vonzás törvényét: most egy új időszak következik. :)
Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha valamihez foggal körömmel ragaszkodik annak ellenére, hogy már érzi, hogy nem az igazi és nem leli benne örömét, azt engedje el..mert a régi klisé, miszerint ahol egy ajtó bezáródik ott kinyílik egy másik, igaz.:)
Hajrá!
