megmentettem az életet, aki megmentette az életem

sokat gondolkodtam ezen a rettentően nyál topicon, de ha lecsupaszítjuk, akkor a színtiszta igazságról van szó.
Aki ismerősöm facebookon, biztosan tudja, miről van szó, de azért levezetem a filozófiámat ezzel a témával kapcsolatban.

Amióta az eszemet tudom, mindig kisállatok vettek körül.
Najó, ez azért nem igaz, mert az első kutyáink, akikre ténylegesen emlékszem, két hatalmas dán dog volt, Sátán és Néró.:D Ötévesen még a hátukon lovagoltam!
A lényeg, hogy megtanultam mennyire sokat ad, ha van melletted egy kis csipogó, ugrándozó, boldogfejű, lógó nyelvű/fülű/farkú teremtmény.Pszichológiai tesztek bizonyítják, hogy az állatsimogatás nagyon jót tesz a közérzetnek, de ez valahogy sosem volt kérdéses, amikor mész az utcán és látsz egy kutyát, akkor nagyon sokszor érzed, hogy csak töntyörgetnéd a végtelenségig. Rajtam az összes barátom nevet, amikor hiperventillálok egy kutya láttán, és három oktávval feljebb ugrik a hangom. :)

Az a nap sem volt sokkal különb a többinél, amikor megfogant a kutyatartás ötlete bennünk. Sőt, talán pont ez a téli egyhangúság hozta meg a változtatás igényét, az érzést, hogy mostmár tenni kell valamit, ami jót tesz testnek és léleknek egyaránt :), mert különben beleőrülünk ebbe a szürkeségbe, ami ilyenkor mindenkit körülvesz. Őrjítő, hogy hetekig nem látsz napot előbukkanni és amikor fél percre mégis megtörténik, akkor realizálod, hogy mennyire szükséged van erre az égi vitaminbombára. A bőröd kifakul, a szád cserepes, nem tudsz már elég melegen felöltözni, kedved sincs kimozdulni, a buliról csak az jut eszedbe, hogy dehát onnan valahogy haza is kell vergődni, ha meg még rosszul is sül el az este, az még csak dob erre az érzésre egy lapáttal.
Teljesen megértem, hogy emberek elhúznak nyaralni ilyenkor, aki megteheti, tegye is, hihetetlenül üdítő lehet ilyenkor belefúrni a mezítlábadat a tengerparti homokba.

Szóval már égető szükségét éreztem valaminek, ami ezt a mindennapi feszültséget oldja. Mixikutya, a neve ellenére nem egy gyakorlott állattartó egyed, sajnos a szülei nem fedezték fel időben, hogy mennyire jót tesz a gyermeknek egy szőrmók közelsége, de mindig is nagyon vágyott rá. Így  eljutottunk odáig, hogy rendben, nézzünk körül az ebtelepeken, menhelyeken, hogy mi a helyzet.

Aki valaha is tiltott már le facebookon ilyen oldalról jövő bármilyen jellegű képet, pontosan tudja, hogy lehetetlenség ellenállni egy ilyen szívfacsaró látványnak. Hát én is pont erre "játszottam"!
 :)

Az oroszlányi ebtelepen, hála egy kedves önkéntesnek, nagyon sok videó és kép kerül fel facebookra, az aktuális helyzetről.Ez pont aznap elég rizikós volt, mert annyira tele volt a telep, hogy ha nem hozzák el a kutyákat, akkor biztosan elaltatják őket.
Én onnan ismertem ezt az oldalt, hogy Maya kutyánk is innen van, nekem az egész családom nagyon állatérzékeny, Ő úgy került hozzánk, hogy véletlenül bekerült a nővérem news feed-jébe facebookon, Ő pedig egyszerűen elsírta magát amikor meglátta, hogy milyen állapotban van a kutya és hazahozta.

Maya az ebtelepen

Mayával pár hónappal később

A dolog lényege pedig szerintem ebben rejlik..nem szabad túlmisztifikálni a kutyatartás velejáróit. Egyszerűen onnantól kezdve, hogy megmentheted egy ártatlan állat életét, nincsen olyan ellenérv, ami erősebb tud lenni ennél: nem igényel különösebb anyagi vonzatot ( max rakd el egy fiókba a kedvenc cipőidet) és az hogy anyu nem engedi felnőttként nem elfogadható érv. Max annyi, ha nem szereted az állatokat. (??????)

fürdőszobai presszionálás :D

Egy szó mint száz, nem volt kérdéses, hogy telepről mentünk kutyit és nem veszünk valami fajtatiszta őrületet.
Otthon rengeteg módját megtaláltam a presszionálásnak, amihez egy szívszorító videó is nagyon nagy segítségemre volt a kiszemelt kisdisznókról, akik egy embertelen környezetben levő ketrecben csóválták a farkincájukat.Mixikutya úr persze egyből szerelmes lett beléjük, de dolgozott benne a gyerekkori élmény, majd néhány napnyi nyomás után beadta a derekát.

a csöppek a telepen

Nade, mi csak egy kutyát akartunk, hogy lehet olyan szívtelen az ember, hogy a kutyatesót meg otthagyja halálsoron??
Ezért iszonyat propagandába kezdtünk az irodában, ismerősök között, otthon, facebookon, hogy segítsenek gazdit találni a másik kisállatnak, majd az indulás napján (ekkor kellett még átutalni a tizenegy ezer forintot a kutyáért, akit beoltanak és csipet kap, de itt már nem volt kérdéses, hogy elhozzuk mindkettőt, csak még azt nem tudtuk, hogy kié lesz) körbeküldtünk az irodában egy e-mailt a belső címekre, hátha sikerül valakit rávennünk.
Legnagyobb meglepetésemre az egész iroda egy emberként állt ki a másik kutyáért, az egyik főnököm közölte, hogy kifizeti a másik kutyus költségeit, a többiek pedig izgatottan osztották be egymás között, hogy melyik nap kinél lesz az állat, elmentek a Fressnapf-ba kutyacuccokat venni és csillogó szemmel várták a jövevényt, aznap minden erről szólt az irodában, azt éreztem, hogy minden alól felmentést kaptunk csak azért, mert mi leszünk a menekítő team :D

Fel is kerekedtünk hát az egyik kutyimádó kolleginával és leautókáztunk Oroszlányba.Megígértük az Állatvédőrségnek, hogy még egy kutyust elhozunk, Micit, aki sokkal nagyobb volt, mint a képen, a hazafele úton pedig folyamatosan belemászott Juju arcába annyira kis szeretethiányos manó volt.

Juju, Szotyi és Mici a csomagtartóban :D

A két kis csöppséget kihozták nekünk, mi pedig hatalmasat néztünk, mert azt hittük, sokkal nagyobbak lesznek. Ahogy lerakták őket, bemenekültek az első szobába, amit megláttak és egymásba kucorodva remegtek. Felvettük őket, rettentően alultápláltak és büdösek voltak és Micit a csomagtartóba kényszerítve ( ez volt a legnehezebb :D ) elindultunk vissza.
Az ölemben levő kölyök rettentően könnyű volt és megadva ült. Teljes apátiában, éreztem hogy hihetetlenül fáradt, nem tudja, hogy mi következik most, élet vagy a halál, de már mindegy neki. Iszonyuan szomorú látvány volt és örültem, hogy én már tudtam: innentől nagyon jó lesz neki (a papucsomnak annál kevésbé..)!

Otthon kétszer is megfürdettük őket, a másik kicsit pedig vittük az első ideiglenes gazdijához.Másnap már kiderült, hogy ez lesz a végső otthon, aminek nagyon örültünk.:)

Perec

Azóta éljük át Pereccel minden nap a gyermekvállalás velejáróit kicsiben ( pisi ide, kaki oda, ez megrágva, azt köpdki, ide nem fekszel, oda nem jössz be, stb. stb. ) és imádjuk a fejlődés minden egyes pillanatát! :D

Aranyélet

Akárki kutyatartásra adná a fejét: csak pártolni tudom, nincsen jobb, mint amikor hazaérsz egy fárasztó nap után és a nyakadba ugrik egy kis energiabomba a hatalmas füleivel.

Szóval: kutyira fel!

pusza

Szoni

ui.: oh és a hétvégén írt dalt itt tudjátok meghallgatni! :) köszönet érte mixikutyának, akivel éppen a studioban ülünk valószínüleg hajnalig és vesszük fel élete első önálló dalát! :)